„Mi itt egy nagy család vagyunk.”
Kevés mondat hangzik el gyakrabban vezetői előadásokon és állásinterjúkon. És értem, miért: minden szervezet emberekből áll, az emberek csapatokban dolgoznak, egy csapatnak pedig összetartásra van szüksége. Bajtársiasságra, arra, hogy támaszkodhassunk egymásra, hogy jóban-rosszban együtt legyünk. Erre az érzésre keresünk szavakat, és a család a legmelegebb szó, amit ismerünk.
Nekem erről mindig ugyanaz a jelenet ugrik be. Dominic Toretto a Halálos iramban asztalfőjén felemeli a poharát, végignéz az emberein, és azt mondja: „Salute, mi familia.” A jelenet mára mémmé vált, és pontosan mutatja, miért ilyen csábító ez a kép: Dom csapata tolvajokból és utcai versenyzőkből lett család, olyan hűséggel, ami a filmben mindent felülír.
Jó érzés lehet olyan helyen dolgozni, ami így érződik. Mégis, vezetőként ezt a hasonlatot soha nem használom. Három okom van rá.
Az első, hogy a családot nem választod. Megkapod, és ő is megkap téged. Egy csapat ezzel szemben választások eredménye: a tagjait összeválogatták, és te magad is eldöntheted, hogy belépsz-e, maradsz-e, vagy továbbállsz.
A második, hogy a család örökre szól. Egy munkahely nem, és ezt mindenki tudja, aki valaha váltott már. Ennek kimondása nem cinizmus, hanem őszinteség.
A harmadik pedig a legsúlyosabb: a családból nem rúgunk ki senkit. Nincs olyan, hogy egy feloldhatatlan konfliktus után valakit kitesznek a családból, vagy hogy egy rossz év után megválnak tőle. A család feltétel nélküli, és pontosan ettől család. Egy csapat viszont teljesítményre épül: időről időre átszervezések jönnek, emberek érkeznek és távoznak. Aki családot ígér, miközben a háttérben teljesítményt mér és embereket enged el, az két egymásnak ellentmondó dolgot ígér egyszerre. Az emberek pedig megérzik a hamis hangot.
A kohéziót amúgy sem a hasonlat teremti meg, hanem a közös cél és a bizalom. A hasonlat csak kimondja, minek hiszed a csapatodat. Éppen ezért nem mindegy, melyiket választod.
Talán ezek miatt alakult ki bennem az évek alatt egy másik kép, amit azóta is használok és követek a mindennapokban.
A csapatom nem család. A csapatom egy farkasfalka.
Elsőre talán ridegen hangzik, pedig a falka majdnem mindent tud, amit egy jó csapattól várunk. A farkasok együtt élnek és együtt vadásznak, és közösen olyan zsákmányt ejtenek el, amit külön egyikük sem tudna. Megvédik egymást, összefognak, a sérültet egy darabig viszi a falka. Van bennük hűség és van gondoskodás, csak éppen nem feltétel nélküli: abból fakad, hogy egymásra vannak utalva, és mindannyian ugyanazért futnak.
Van a falkában hierarchia és rend is, ahogy egy csapatban. Vannak hatalmi harcok is, valljuk be, ahogy egy szervezetben. És a vezér is csak addig vezér, amíg a falka követi: nem azért megy elöl, mert kijár neki a cím, hanem mert nap mint nap kiérdemli. Ha már nem, a falka új vezért emel maga fölé.
És ami számomra a legfontosabb: a falkában nem marad sokáig az, aki hátráltatja a többieket. Nem kegyetlenségből, hanem mert a falka fennmaradása a tét. Ide tartozik az is, amit a legnehezebb elfogadni: egy ember lehet bármilyen okos, ügyes és elszánt, ha nem tud a falkával együtt vadászni, nincs értelme, hogy a falkában legyen. A magányos farkas lehet kiváló vadász, de egyedül csak nyulat fog. Bölényt csak a falka ejt el. Ezért hiszem, hogy a csapatjáték többet ér, mint a tudás és a tapasztalat önmagában.
Vezetőként pedig ez a kép a saját feladatomat is újrarajzolja. Nem az a dolgom, hogy mindenkit megtartsak, hanem az, hogy a falkát tartsam egészben: legyen közös zsákmány, amiért érdemes együtt futni, legyen igazságos a rend, és aki húzza a súlyát, az érezze a falka védelmét. Ebbe belefér az is, hogy néha el kell engednem valakit. Aki sosem enged el senkit, az nem kedvesebb vezető, csak a többiekre tolja át a terhet.
Nem azt mondom persze, hogy az emberek farkasok. Azt mondom, hogy ez a kép őszintébben beszél a csapatról, mint a család: kimondja a hierarchiát, a teljesítményt és az elengedést, de közben nem felejti el a hűséget, a közös vadászatot és a védelmet sem.
Amikor legközelebb azt hallod valahol, hogy „mi itt egy nagy család vagyunk”, állj meg egy pillanatra, és gondold végig: tényleg család az? Vagy valójában egy falka, amelyik családnak hívja magát?
Neked milyen hasonlatod van a csapatokra? Meséld el LinkedInen.
