Van egy előadás, amit közel húsz év után is ugyanúgy fel tudok idézni.

Steve Jobs 2007. január 9-én felment a Macworld színpadára San Franciscóban. Nem „okostelefont” említett, hanem azt mondta, hogy három készüléket hoz egyszerre: egy érintőképernyős iPodot, egy telefont és egy internetes kommunikációs eszközt. Aztán tartott egy pillanatnyi csendet, mielőtt hozzátette: ez mind egyetlen készülék. A teremben kitört a taps, mert mindenki megértette, hogy éppen abban a pillanatban kezdődött el valami.

Én egy monitor előtt ültem, és feszülten figyeltem a felvételt. Tetszett, ahogy Steve adagolta a feszültséget, ahogy a szünetek pontosan ott voltak, ahol lenniük kellett, és látszott rajta, hogy tudja: most történelmet ír. Ami azonban igazán megmosolyogtatott, az nem az előadás volt, hanem a névválasztás. iPhone. i-phone.

Ez a mosoly nem csak a szójátékról szólt. Akkor már egy éve itoth voltam, és az „i” előtag hirtelen egészen ismerősen köszönt vissza.

Az egész történet ennél sokkal prózaibb eredetre vezet vissza. 2006-ban kezdtem a szoftverfejlesztést egy fintech cégnél, és amikor megkaptam az első munkahelyi felhasználónevemet, a rendszergazdák egy egyszerű szabályt követtek: keresztnév első betűje, plusz vezetéknév, ékezetek nélkül. Így lett Tóth Istvánból itoth. Semmi több nem volt mögötte, csak egy Active Directory-konvenció.

Amikor aztán, alig egy évvel később, megjelent az iPhone, egy pillanatra elhitettem magammal, hogy valami közös van bennünk: ugyanazzal az „i” előtaggal indulunk, mint a világ akkor legfontosabb terméke. Tudtam persze, hogy csak vicc, amit magamnak mesélek. De volt benne valami jó érzés: a nevem, ami egy admin-szabályból született, hirtelen egy kicsit izgalmasabbnak tűnt.

Innentől aztán lassan magától terjedt tovább: előbb csak egy belső fióknév volt, aztán e-mail cím, majd LinkedIn-azonosító.

A legtöbb dolog, amit magunkról elmondunk, utólag nyeri el a formáját és a jelentését. Nem abban a pillanatban történik, amikor megnevezünk valamit, hanem sokkal később, amikor visszanézünk rá, és összerakjuk, mit is jelentett igazán.

Ezért nem tanácsokat szeretnék osztani ezen az oldalon, hanem történeteket megosztani: helyzeteket és tapasztalatokat, amikbe a saját véleményem is belekerül. Szerintem így ragad meg valami igazán, nem szabályként vagy checklistként, hanem történetként, ahogy Steve is történetet mesélt azon a januári napon.

Ezért is nem kerestem csillogóbb nevet, amikor ennek a weboldalnak nevet kellett adnom. Nem azért lett itoth.hu, mert különleges történet van mögötte, hanem pont azért, mert nincs: egy rendszergazdai szabály adta, én pedig évekkel később kerekítettem hozzá jelentést. Steve maga is megszállottja volt az egyszerűségnek, annak, hogy mindent el kell hagyni, ami nem szükséges, amíg csak a lényeg marad. Talán ezért érzem otthonosnak, hogy pont egy ilyen dísztelen, magától alakult nevet viselek most is.

Így lettem én itoth. Egy szabály adta a nevet, húsz év adott hozzá jelentést.

Ha van saját névtörténeted, amelynek utólag lett igazán jelentése, mesélj róla LinkedInen.